H   A   N   N   A       M   E   N   T



31. FEJEZET


(Szerző: Dreska Ildikó)

"Amikor még piciny voltál,

olyan nagyon enyém voltál
engem ettél, engem ittál 
rám nevettél, nekem ríttál.
Mikor később nagyobb lettél,
mindig messzebb, messzebb mentél.
Először csak a kiskertbe, 
aztán a nagy idegenbe."

Tartalom: 
21 lett a Morzsám!, Crater Lake National pak, A kínai kertben, Az egyetem húzása váratlan volt és érzékenyen érintett, Az V. szemeszter kurzusai, Kollégium-pincelyuk-apartman, Munkahelyei, Amikor fizikai fájdalommal jár a hiánya, Pittock Mansion, Igaz gondolatok a külhonban élőkről


21 lett a Morzsám!

Azaz most már nagykorúnak számít az USA-ban is !



Pontosan ez az 5. születésnap amit nem tudtunk közösen ünnepelni. 

Azért én itt belül, mindegyik évben ünnepeltem. 

Megünnepeltem, hogy én vagyok a leggazdagabb, legszerencsésebb ember ezen a Földön!

Azért, mert Anyuka lehetek! 
Az Ő anyukája!

Ő,  és minden ami Ő...




Hanna egy évesen.


A születésnapját nagyon várta, mert a barátja azt tervezte, hogy meglepi, meglátogatja, és pár napot Portlandben is tölt vele. 

A meglepetés másik része az volt,  bérelnek egy autót és szombat-vasárnap kirándulgatnak Portland környékén. Többek között elmennek végre a Crater Lake-hez, ahova nagyjából két éve sikerült eljutnia Hannának, - és bár a téli táj csodaszép volt- , de a tavon ülő köd miatt, magából a Crater Lake-ből nem látott semmit sem.

A barátja sikeresen megérkezett, minden remekül indult....aztán hamarosan a terveikbe gáncsoltak. Ugyanis amikor odaértek az autó bérbeadó céghez, akkor kiderült, hogy a már egy hete előre lefoglalt és kifizetett gépkocsit mégsem tudják elvinni.
A hír teljesen leforrázta őket.
A bérbeadó cég arra hivatkozott, hogy mivel a fiú az amerikai jogsiját Oregon államban szerezte, így nem tudják fizetési eszközként a debit kártyáját elfogadni, csak credit card-ot.
Ha valaki a jogsiját nem Oregon államban szerzi, hanem az USA bármely más államában, akkor nincs semmi gond.
Ez ám az amerikai nem normális észjárás! 
A helyzet ellenére a debit kártyáról pofátlanul, már egy hete leemelték a teljes gépkocsi bérlés költségét. Hanna párja felajánlotta, hogy újra fizet kp-ban, és majd utána rendezi a bankjával az összeg visszaigénylését. De a bérlő cég közölte, hogy kp-val nem lehet fizetni. Utána kitalálták, hogy fizetnek Hanna credit cardjaval, de az a szabály, hogy csak és kizárólag annak a bankkártyájával lehet fizetni, aki a gépkocsit vezetni fogja.
Hannának is van amerikai jogosítványa, igen ám, de ő csak másnap lett volna 21 éves. Amerikában a nagykorúság 21 éves kortól kezdődik.
Aki nem töltötte be a 21. életévét, az nem bérelhet gépkocsit sem!

Egyéb iránt a gépkocsi bérlésnek tripla tarifája van 26 év alatt, mert szerintük egy 26 év alattinak kevesebb a vezetési gyakorlata. A bérelt gépkocsit különben csak az vezetheti aki fizetett, és aki a kocsit bérelte, amivel nem is érdemes játszani, mert bármi baleset történik, a kocsi csak a bérlő nevére van biztosítva.

Hajnali háromig rohangáltak, telefonáltak, hogy hátha szerencsével járnak egy más bérbeadó cégnél, de sajnos mindenhol erre az oregoni jogszabályra hivatkoztak.
Ami szomorú és pofátlan a dologban, hogy jogtalanul leemelték a bankkártyáról a pénzt, előtte bekértek minden adatot, ahol már látszott, hogy a fiú jogsija is oregoni, mégsem tájékoztatták arról, hogy nem megy a biznisz. (apró betűs részben sem esik erről szó!)
Összefoglalva, itt is vannak szemét emberek, inkorrekt eljárás, értelmetlen hülye szabályok...azaz egyáltalán nincs kolbászból a kerítés!

... bár az oregoni meteorológia a hétvégére csodás időt jelzett, egész szombaton szakadt az eső, kocsijuk nem volt, így csak a városig jutottak el....

...és van az a mondás, hogy ESŐ UTÁN MINDIG KISÜT A NAP!  hosszas és kitartó keresgélés, szervezkedés után vasárnap autóhoz jutottak, és megvalósult a Crates Lakes álom.


Ez egy nagyon különleges nyaklánc, ugyanis egy igazi tölgy, igazi levele, amit ezüsttel futtattak be.




... a kezdeti nehézségek ellenére volt egy csodálatos, emlékekkel és élményekkel teli születésnapja! (mennyit imádkoztam érte....!)




CRATER LAKE National Park-Oregon

Aki szeretné látni milyen télen a Crater Lake, az keressen rá a 15. blog fejezetre, vagy kattintson IDE! mert akkor is elképesztő!

A kvantumkémia, a szerkezeti biokémia, differenciál egyenletek, és a szervetlen kémia laboratórium álomvilágából néha jó kimozdulni a valóságba...feltőltődni, erőt gyűjteni az egymásba érő vizsgákra...aztán immáron tettre készen, megállíthatatlanul, újra visszatérni a hat emeletes egyenletek, molekulapályák, reprezentatív és átmeneti fém elemek, DNS szerkezetek,atomok... világába. 

...mert Amerika gyönyörű!

."... A CRATER LAKE a Föld kék szeme: az Egyesült Államok legmélyebb tava, amely a dél-oregoni Kráter-tó Nemzeti Parkban található. A közel 600 méter mély tó a Mazama-hegyi vulkán kitörésével jött létre 7700 éve. A tó átmérője 10 km, különböző színű sziklák szegélyezik, amelyek meredeken emelkednek ki a vízből a közel 600 m magas, csipkézett peremig, kétszer olyan magasra, mint az párizsi Eiffel-torony.
Két kisebb, egymástól elütő sziget is található a tóban. A Wizard (Varázsló)- sziget szinte teljesen tökéletes vulkáni kúpként emelkedik a kék víztükör fölé. A Fantomhajó-szigeten a sziklák és a tűlevelű fák árbocokat, vitorlákat és kötélzetet formáznak. A Crater Lake fenn, a Cascade-hegység magas részében fekszik, 1882-m-re a tengerszint fölött. A telek itt hosszúak és hidegek, szeptembertől júliusig 15 m hó esik, és a tó sűrű ködbe burkolózva szunnyadozik. Amikor tavasszal megindul a hóolvadás, a természet éledezni kezd. Színes vadvirágok lepik el a lejtőket, a feketemedvék felébrednek téli álmukból, az öszvérszarvas és a jávorszarvas pedig a rétekre indul legelni.

A környéken élő amerikai őslakosok – a klamatok, előttük a maklakok – nagy tiszteletben tartották a Crater Lake-et. A klamatok félelmetes, elvarázsolt helynek hitték, és csak a varázslók és a kuruzslók merészkedtek a mély tó környékére, hogy csodás erőt merítsenek belőle.

A maklak legenda szerint a Mt. Mazaman csapott össze Skell, a Felső világ ura és Llao, az Alvilág ura, aki a hegyen lakott szörnyeteg híveivel. A csata közben jókora sziklák röpködtek a levegőben , tűz pusztított az erdőkben, és rengett a föld mindaddig, amíg Llao holtan össze nem rogyott, és a hegy csúcsa beomlott. Skell Llao felnégyelt holttestét a keletkezett kráterbe hajította, és híveinek könnyei megtöltötték a mélyedést, így keletkezett a Crater Lake. Llao feje ott maradt, ahová zuhant, és a helyet később az európai telepesek Varázsló-szigetnek nevezték el.

A legenda szerinti csata több vonatkozásában is hasonlít a valódi eseményekhez. A Mt. Mazama több kúpból álló, 3600 m magas vulkán volt, mielőtt Kr. E 5000 körül kitört. Akkor heves vulkáni kitörések kezdődtek, és hatalmas mennyiségű izzó hamu ömlött ki a főkörtőből és az oldalkráterekből, és folyt végig a tűzhányó oldalán. A kitörések egyre erősödtek, és végül a tűzhányó közepéből már annyi kőzet eltűnt, hogy a hegy beomlott, és 1200 m mély katlan maradt a helyén, amelyben ma a Crater Lake van. A Mazama végső kitörésekor – miközben beomlott – 1200 km-re távolabb, Nevadától Saskatchewanig húzódó hatalmas területet borított be hamuval."





































Portland kínai negyede elég lepukkant, és a jelentéktelennek tűnő dolgok mögött, mégis ott van egy kis paradicsom:

A portlandi KÍNAI KERTBEN










 







 PORTLANDI SÉTA












Az egyetem húzása váratlan volt, és érzékenyen érintett...

... nem kezdődött jól a harmadik tanév...

Amikor egy egyetem ösztöndíjat ajánl kiválasztott diákoknak...
Amikor az elejétől fogva célirányosan tanulsz és nem veszed fel azt a könnyelmű gyakorlatot(bár sok más szaknál megengedhető gyakorlatot), hogy az első két évben össze-vissza csinálgatod a kurzusokat, mindenből csipegetsz egy kicsit, hogy majd megszüld mit is akarsz tanulni....
Amikor minden szemeszteredet dékáni dicsérettel-kitűnően teljesíted...
Amikor nem csak a suliban, de az otthon töltött nyaraid egy részében -első évedtől kezdve-  elmész dolgozni, hogy gyakorlatot szerezz a szakodhoz...
Amikor kő keményen és becsülettel tanulsz, küzdesz...
Amikor azt hitted csak az lesz a dolgod, hogy tanulj, dolgozz és egyetemista légy és minden mást a sulid biztosít.....

akkor....

megint jön egy idegtépő tantárgyi regisztráció, ahol minden alkalommal lerágod a körmödet, mert nem biztos, hogy be tudsz jutni a szakodhoz tartozó kurzusokra....
és természetesen minden kurzus épül egy másikra, kihagyni nem lehet, következő szemeszterben nem felvehető, mert vagy őszi, vagy tavaszi....
te mint a hülyegyerek kalkulálsz....beosztogatod a napjaidat, a kémia labor ne legyen egybe a biosszal vagy fizikával....
de miért is lenne másképp?
miért is lenne logikusan felépítve az egész?
miért is lenne felkészülve az egyetem arra, hogy a legnépszerűbb szak a molekuláris biológia-biokémia....
és aki ezt elkezdte, az végig is szeretné csinálni.... 
csupán csak szeretne bejutni a kurzusokra, amit egy egyetemnek kutya kötelessége lenne biztosítani....

...kapsz egy regisztrációs napot és időt, semmikor máskor nem regisztrálhatsz. Végignézed, hogy két nappal a regisztráció előtt már nincs hely, látod hogy betelt, hogy nincs esélyed....de még akkor is ott ülsz, nyomod azt az átkozott billentyűzetet, hátha valami csoda történik a rendszerben....
nem sikerül....
Azonnal rohansz, írsz, intézkedsz, segítséget kérsz, és a prof, hogy még nagyobb hülyét csináljon belőled megfuttat egy körön....
írd le miért akarod megcsinálni a kurzusodat?
Leírod, érthetően....levezeted, hogy esélytelen máskor, hogy mellette még csinálod a matek minort és a mérnökit....várod a pozitív döntést....mert az nem lehet, hogy ne nyissanak egy új kurzust, az nem lehet, hogy seggberúgjanak....végig izgulod a nyarat, egész nyáron semmi válasz....de nem baj majd első nap....még mindig semmi....bemész az első biosz kurzus órára, beszélsz a tanárral....aki átnéz rajtad, rezzenéstelen arccal nézi végig hogy összeomlasz amikor közli veled, hogy ja bocsi, még sincs több hely, még sincs megoldás.... variáld át az egész szemeszteredet....és hiába kérsz, mondasz, nem jut el hozzá, hogy de nem tudsz semmit átvariálni, mert csak ebben a szemeszterben tudod felvenni a szükséges tárgyakat....a srác aki melletted áll most végzős, és most szembesült vele hogy nem lesz diplomája....vagy lesz de halasztania kell....és ha amerikai és gazdagok a szülők, akkor ugyan már kiperkálják azt a 64000 usd-t zsebből....neked viszont csak négy évre szól az ösztöndíjad, nem többre, téged senki nem támogat, senki nem karol fel tovább....
Senkit nem érdekel a dékáni dicséreted, a kitűnőséged, a szorgalmad, meg az sem, hogy csóresz ösztöndíjas vagy.

Már csak 3 db biológia kurzus hiányzott volna a mol.bio-biokémia diplomához... milyen érzés az, amikor a cél előtt gáncsolnak el?

és így történt....

....két választás maradt: 

vagy azonnal csomagol, és végleg otthagyja Amerikát,

vagy szakot vált....




...ott azonnal, sos-ben, átnézi a négy éves tantárgyi tervet, kalkulál, oszt-szoroz, rohan a kémia tanszékre, segítséget kér (szerencsére vannak még segítőkész emberek), és kap....tulajdonképpen imádja a kémiát, jobban mint a biológiát, tulajdonképpen a mérnökit is majd kémia vonalon szeretné inkább csinálni, tulajdonképpen a mol.bio major mellett fel akarta venni a lehetséges összes kémia kurzust, mert mindre rá volt izgulva....
tulajdonképpen a matek-kémia-mérnöki is tök jó párosítás....

tulajdonképpen...

---tulajdonképpen nagyjából egy óra alatt megtörtént két évnyi mol.bio-biokémia szak befejezése, most, így már feleslegesen felvett kurzusokkal, meg a 7-esre produkált IB-vel, ami miatt még tantárgyi felmentést is kapott....így-most, semmi értelme nem volt...




az egyetlen szerencse....

hogy szerelmes a kémiába....hogy a kémia major eddigi összes kurzusát (kémia, fizika, matek, info) tanulta és ha nagyon de nagyon összeszedi magát, és brutális lépésekben halad, meg persze nem lökik ki hely hiány miatt egyetlen kurzusról sem amire fel kell regisztrálnia!!!??? akkor meglesz a kémia diplomája.

Nem tudok mit mondani, de tudnék....
Nem vagyok mérges, csak sajnálom....
Amikor nekiindultunk....nem így indultunk neki...

...tudtam, hogy létezik ez a gond, vélhetően az összes egyetemen....de nem gondoltam, hogy erre nincs megoldás....nem gondoltam, hogy egy élvonalbeli diákot gyomorszájon rúgnak, hogy elvesznek tőle egy lehetőséget.... 

....ezek biosz laboros kurzusok. Mások mint a többi kurzus. Fix a koponya-hely, fixek az eszközök....nem tudnak betenni több mikroszkópot és miegymást....
Ez nem az a helyzet, amikor egy előadó terembe betolnak még egy széket a diák feneke alá

Ettől függetlenül azt gondolom, hogy egy egyetem addig nyújtózkodjon, ameddig tudja vállalni és biztosítani a tanuláshoz szükséges feltételeket....

...Szívem szerint megírtam volna az egészet a főigazgatónak....sokszor belefogtam...de aztán eszembe jutott, hogy pici porszemek vagyunk a rendszerben. Nincs igazából semmink csak az eszünk, meg a szorgalmunk....
...és ez nem mindig elég. 




Egyben bízom....

...amikor valami rossz történik, akkor abban reménykedem, hogy ez csak most rossz...ez csak pillanatnyi agyvérzés a fejemben...nemsokára kisüt a nap és meg fogom látni mindennek, és majd ennek is az értelmét....talán a Gondviselés nálam sokkal előrébb lát....talán nem véletlenül rekesztett el egy utat és nyitott meg egy másikat....


Portland



V. szemeszter kurzusai


CHEM 320 Fizikai Kémia

Statisztikus mechanika és Quantum Chemistry
Statisztikus mechanika; kvantummechanika kvantum elmélet; molekulapálya elmélet; atomi és molekuláris spektroszkópia mágneses rezonancia spektroszkópia; molekuláris modellezése.

CHEM 330 Szerkezeti Biokémia
Struktúra-funkció kapcsolat a biológiai molekulákkal. Fehérjék térszerkezet,  használt módszerek fehérje szerkezete;  DNS szerkezet, kémia fehérje-DNS kölcsönhatások; membrán biokémia membrán szervezet dinamikája,  szerepe a membrán elősegítésében, sejten belüli kommunikáció.

CHEM 366 Szervetlen Kémiai Laboratórium
Klasszikus és modern technikák. Szintetizáló szervetlen vegyületek, reprezentatív és átmeneti fém elemek.  IR, NMR, a tömeg, és az UV-látható spektroszkópia és egyéb fizikai mérések.  Szintézis, szervetlen és szerves anyagok / polimerek.

MATEMATIKA 235 differenciálegyenletek
Elmélet, módszerek és alkalmazások differenciálegyenletek, hangsúlyosan az elemzés és a dinamikai rendszerek. Elemi modellezés, numerikus módszerek, megoldások lineáris rendszerek kvalitatív elemzése nemlineáris rendszerek, nemlineáris oszcillátorok.



Ezen a képen a csoport krémjeivel matekozik...18 órától-hajnali 2 óráig csinálták az aznapi házit, majd másnap még két órán át ....és ez így megy rendszeresen. 
A tárgyak kő kemények, a házik mennyisége elképesztő, a vizsgák egymás szájába lógnak, a tempó sebes.


Túrázás
Igen, itt ez is egy kurzusnak felel meg. Minden nemzetközi diáknak kell teljesítenie 2 szemeszternyi testnevelés kurzust is a tanulmányok mellé. Ő az előző- és a mostani évben is felvette a meditációt, aztán akkor és most is lecserélte túrázásra, ami az egyik kedvenc hobbyja is egyben.




Portland

Kollégium-pincelyuk-apartman

Két év kollégiumi, 4 fős , közös fürdős ici-pici szoba Szingapúrban - 1 év két fős, folyosó szinten közös fürdőszobás kollégiumi ici-pici szoba az USA-ban - 1 év ici-pici egyedülálló pincelyuk, résnyi felső ablakocskával és folyosó szinten közös fürdőszobával az USA-ban és most végre két fős apartman, előszobával, hatalmas fürdővel, pici konyhával és két különálló saját szobával.

Rálátás a kertre, napsütés, (ha éppen nem esik), madárcsivitelés, párzó mókusok.




Idén sikerült összeköltöznie egy amerikai lánnyal a campus területén lévő apartmanba. Ide általában a 3.-4. évesek költözhetnek be, és ők innentől fogva nagy részben saját háztartást is vezetnek.


Olyan csomagot kért az ösztöndíjába, amiben jóval kevesebb menzás étkezés van. Úgy döntött, hogy inkább spórol, mert egy menza árából többször be tud vásárolni.
Így hétvégén, és néhányszor hétköznap is, ő főz magára. 


saját ablak, saját kert


a ház amiben most lakik....


Munkahelyei

Itt már jó ideje nincs változás, bár a konyhai munkát le akarta csökkenteni, és helyette több tanítást vállalni....de ez nem jött össze....így változatlanul konyhai munka - tanítás a korrepetítor centerben - és kémia labor asszisztensi munka az egyetemen.

Ezen a téren is rögtön bosszankodással kellett indítani, mert most nem szeretett volna még szombaton és vasárnap is dolgozni. Viszont kevertek-kavartak a munkákkal és szépen beosztották a hétvégére is.
Végül mindenféle sakkozással legalább a szombatját szabaddá tudta tenni. 
lila chips szerű kaja

a kedvenc arab kajája, a kedvenc arab éttermükből

főzőcskék




Amikor fizikai fájdalommal jár a hiánya


Ismét nem vagyok jó formában, aminek azt hiszem, az egyik oka az, hogy keményen bökdösődve indul ez a tanév, még csak a legelején járunk, de egy csomó váratlan helyzet jött szembe. Egyszerre kell tudni megmászni több hegyet mindenféle segítség nélkül.

Aztán ahogy öregszem egyre többször jönnek elő a múlt emlékei, a lányok születése, a gyermekkoruk, össze-vissza mindenféle emlék ami velük kapcsolatos. 
Tény, hogy soha azóta nem voltam annyira boldog, mint ezekben az időkben.
Anyává válásom első 16 évében....mert utána jött egy nagy szakadék, ami öt éve ott tátong, és öt éve csak pillanatnyi közösen megélt emlékeket tudok lopni belőle.
A szakadék gyomra igazából a hiánnyal van tele, meg elképesztő sok reménnyel és hittel....hogy mindannyian bízzunk benne, hogy ennek az egésznek valahol van és lesz értelme.

Sokszor annyira hiányzik, hogy szétpattan a szívem, és kiömlik belőle az összes szeretet...és addig folyik, míg el nem jut a világ végére, Észak - Amerika nyugati partjára, Portlandba, a Palatine Hill Roadra...ott pedig megkeresi az én lányomat, átöleli a kis madár testét és megvédi, megóvja, megsegíti.
Ilyenkor kirohannék a világból levegő után kapkodva, tégláig kaparnám a falat, és torkom szakadtából üvöltenék.
Ez pontosan olyan lehet, mint egy rabnak a börtönben, aki nem éri utol a szabadságot.

Eddig bevált a munkaterápia: megszakadásig dolgozni, millió dolgot bevállalni még mellette, aztán otthon a nem tudom hányadik műszak a házimunkával, éjjel maximum 5 óra alvás. A szellemi munka után nap végére kifolyik az agyam, ha sok dologra kell összpontosítanom nem fogok állandóan Amerika irányába gondolkodni, és talán éjjel sem álmodozom.

Sokszor annyira kimerült vagyok, hogy elfelejtek érezni, és mint egy rongybábú létezem.
Általában ebből senki nem lát semmit, mindig mosolygós, kommunikatív, közvetlen vagyok és a munkáimban maximalista. 
Aki tud a mélyzuhanásaimról az csak a szobám, ahova aludni térek.
Csak Ő látja, hogy kinyitom a szekrényét és átölelem az itthon maradt pulcsijait, pólóit... reménykedve kicsikarom a talán itthon maradt illatát. 


Ideje lenne megint összegereblyézni magam és befejezni az anyás nyüszítéseket...mert van más választásom? NINCS.


Pittock Mansion 


A barátaival ellátogattak az 1914-ben épült, -és még ma is gyönyörű- kastélyhoz, ahonnan pazar kilátás nyílik Portlandre. Innen nézték végig a naplementét.










Igaz gondolatok a külhonban élőkről


"Megtanulhatod, hogy semmi sem állandó, csak a változás."


"Mivel nagy eséllyel szintén külföldről érkezőkkel kerülsz szorosabb kapcsolatba, hiszen a helyiekkel ellentétben ők hozzád hasonlóan rá vannak utalva a kapcsolatteremtésre, egy részük pedig néhány évente országot, de legalábbis várost vált – folyton új kapcsolatok, barátságok születnek és szűnnek meg. A külföldön élő magyar és expat közösségek kicsit olyanok, mint egy átjáróház."


"Megtanulhatod, hogy mik a rejtett képességeid, belső erőforrásaid.
Hiszen az új közegben bizony sokszor nem elegendő a megszokott, rég bevált mintákat elővenni, új képességeket kell felébreszteni magadban, új gondolkodási és viselkedésmintákat tanulni."


"Felismerheted, hogy sokkal rugalmasabb és elfogadóbb tudsz lenni, mint gondolnád."


"Mivel a kezdeti egyedüllét olyan emberekkel hoz közeli kapcsolatba, akikkel az otthonodban semmilyen kapcsolatod nem volt, barátságok alakulhatnak ki a nagyon eltérő társadalmi státusz, világkép, politikai, vallási nézetek, életszemlélet, és természetesen a különböző kultúra ellenére, magyarokkal és nem magyarokkal egyaránt. Ezáltal mindenképp gazdagodsz, szélesebb spektrumát vagy képes látni, érzékelni a világnak."


"Megtanulhatod, hogy a felszíni különbségek ellenére, az emberek valahol mélyen mindenhol ugyanolyanok.
Bár különbözőek a nyelvek, a kultúrák, a szokások, mégis ugyanazok az örömeik, a bánataik, a félelmeik, a problémáik, a céljaik. Úgy szoktam fogalmazni, hogy "mindenki másképp egyforma". 


"Felismerheted, hogy melyek az igazán fontos, értékes kapcsolatok a számodra."


"Megtapasztalhatod, hogy ki az, aki hiányzik, hogy hiányzik-e egyáltalán valaki az életedből. Néhány barátság kiállja az idő és a távolság próbáját, hosszú szünet után ugyanúgy folytatódnak a beszélgetések mintha csak a tegnapit folytatnánk, pedig akár évek teltek el. Néhány kapcsolat nem állja ki ezt a próbát – de érdemes végiggondolni, hogy akkor ezek valódi veszteségek-e. Talán ezekért nem is kár.."


"A csoda ott kezdődik, ahol a komfortzónád véget ér."



(Schrammel Ivett gondolatai)





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése