H   A   N   N   A        M   E   N   T


38. FEJEZET



(Szerző: Dreska Ildikó)


"Barátaim a bölények. Csapásaik a pusztán nyílegyenesek, mint a kifeszített kötél, száz meg száz egymás mellett. Hóviharban, ha az ügy reménytelen, nem trappolnak tovább ész nélkül, összeesésig. Megállnak, s megvárják, míg ellepi őket a hó."



Tartalom:
Alumni leadership pályázat nyertese, Seattle, Chihuly Garden and Glass, Japán kert, Northwest Trek Wildlife Park - Eatonville, Pittock Mansion - Portland, Multnomah vízesés

Alumni leadership pályázat nyertese

...Hanna azt mondta nekem két hete, hogy a teljes, és egész emberhez sok mindennek egyben kell lennie. A mai világban: nem elég okosnak, jó tanulónak, szorgalmasnak lenni. Nem elég nyelveket beszélni, rajzolni tudni, zenélni, környezetet védeni, állatok jogaiért harcolni, és nem elég sokszor/sokféle önkéntes munkát vállalni sem.
Rendkívül fontosak a referenciák, a jó ajánlások, a szakmai gyakorlatok....és a teljes emberhez elengedhetetlen a jó kommunikáció, irányító és vezetői készség is.

Ő úgy érzi, hogy ezen a téren van fejlődni valója, hiszen nem éppen a szavak embere, lámpalázat érez ha prezentál, előadást tart. 
Nem beszél sokat, mert úgy gondolta, neki kevés idő is elég, hogy valamit elmagyarázzon vagy elmondjon (csak röviden, tömören, szűken), de a hallgatóság lehet, hogy mégis kicsit többre vágyik. 
Már itt az egyetemen is megtapasztalta azt, hogy egy kémikus, egy mérnök: társakkal, csoportban tevékenykedik, ahol bizony elengedhetetlen a vezető, irányító készség, határozottság, fegyelem, a feladatok kiosztása és azok teljesítésének megkövetelése....valamint, kellő bátorság a hiányosságok-elvárások tolmácsolásához.
Nem lehet mindig nyelni, mások helyett dolgozni, és csendesen hagyni mások élősködését. 

Ezért hozta meg azt a döntést, hogy jövő évben ezeket a vonalakat erősíti magában, és ezért pályázta meg a megújuló energia források gyakornoki pozícióját, és az alumni vezető (koordinátor) pozíciót.

Úgy gondolta, önként ugrik bele a mély vízbe... önként dalolva, valós, éles, felelősség teljes helyzetekben sajátítja el azokat a készségeket és képességeket, amelyek a természeténél fogva most még gyengeségek, de csiszolhatók, alakíthatók.

Ezzel a döntésével, pozitívan, de meglepett... hiszen én már évek óta lemondtam arról, hogy ebben az irányban változtatható. 
De a gyümölcsök néha maguktól érnek be ! :) 

...emlékszem, kb. 13-14 évesen mindig azt mondogatta: "Anya! Te hiába mondod el nekem, hogy mi helyes és mi helytelen...hiába mondod el nekem, hogy mit, és hogy csináljak! Mindent nekem, saját magamnak kell megtapasztalnom ahhoz, hogy számomra helyes, és megfelelő döntéseket hozzak!" 

Portland


Seattle (Washington állam)
Kimerültségre-hétvégi lazítás-barátokkal


A 8. fejezetben már írtam Seattle-ről. ITT!



 



















Chihuly Garden and Glass - Seattle

Dale Chihuly amerikai üvegművész forradalmasította az üveggyártást. Bevitte az üveget a művészetbe, színekkel és formákkal keverte.
Chihuly nagy létszámú, profi csapattal dolgozott azon, hogy az üveget teljes körűen használhassa ki és olyan világba csöppenthesse a látogatókat, ahol maguk se mernek hinni a szemüknek. Az üveg és a természet ötvözése a kiállítás fő mozgatórugója. 
Az üvegszobrászat új irányzatának ő az egyik legjelesebb képviselője.




"Dale Chihuly domináns jelenléte a művészet világában gyakran provokálja a szakmát. 
Nem egy vitát kiváltott már a kreatív művész sajátos felfogása. De a leglángolóbb összecsapást az új keletű kert tervezésével váltotta ki. 

A művészvilágban megoszlanak a vélemények arról, mennyire lesznek időtállóak a szobrai, hiszen minden alkotás finom üvegből készült. A bámulatosan termékeny művész képes volt megoldani, hogy dacára a hihetetlenül nagy mennyiségű anyagnak, amit felhasznált a kertet teljesen átható kompozíció együtteshez, a mű mégis áttekinthető és misztikus maradt. 

Amikor Chihuly elkezdett üveggel dolgozni, kezdetben egyedül a módszerre fókuszálta a figyelmét. Amikor belsőépítészetet és tervezést tanult, teljesen elbűvölte az üvegfújás. Beiratkozott a Wisconsin Egyetem „forró üveg” szakára. Miután megszerezte a szobrász diplomát és elvégzett egy keramikus iskolát, létrehozta a híres „üveg programot”. 
A művész egyedi módon ötvözte az üvegfújást az üvegszobrászattal. 

A kezdeti időkben főként önálló jégcsapokat és növényvilágot formált meg, napjainkban pedig a komplett kertkészítés a domináns téma Chihuly újszerű, sajátos művészetében. 

Leghíresebb kiállítása 2006 óta tekinthető meg a New York Botanikus Kertben. Ez volt a legalkalmasabb helyszín, ahol a művész egymás mellé helyezhette a természetes formájú szobrokat és a gyönyörű környezetet. Ezzel magasfokú kommunikációt hozott létre a természet és a művészet között sajátos, egyedi környezetükben."



"A keze alól kikerülő csodákra alapvetően az organikus formák, a merész színválasztás, a növényekre vagy tengeri élőlényekre hajazó kompozíciók jellemzőek. 

Érdekesség, hogy a mester rendszerint csapatban dolgozik. 

Életrajzírói szerint Chihuly azután kezdett üvegfúvó teameket alkalmazni, hogy valamikor a hatvanas évek végén három hetet volt szerencséje eltölteni egy muranói üveggyárban, mások szerint Fritz Dreisbach üvegművész stúdiójában kapott kedvet a csoportos művészkedéshez. 

Nem csoda, ha egyik társalapítója lett a legendás Pilchuck Glass Schoolnak, amely már a hetvenes évek eleje óta vonzza magához a világ minden részéből a művészeket és a gyűjtőket."


"Más források szerint azonban a csapatmunka szeretetének egészen máshol húzódnak a gyökerei: először is, Chihuly 1976-ban egy autóbaleset következtében megvakult az egyik szemére, három évvel később pedig szörfözés közben megsérült a válla, ezek után pedig már nem tudta tartani az üvegfúvó pipát, ezért volt szüksége mások segítségére is.

Ő maga erről egy interjúban azt mondta, hogy a munkafolyamat alatt szeret egy lépéssel hátrébb lépni, és adott esetben egy másik perspektívából is megszemlélni a készülő művet. Saját szerepét jellemezve úgy vélekedett, hogy ő maga sokkal inkább koreográfus, mint táncos, inkább felügyelő, mint résztvevő és inkább igazgató, mint színész."




"Színei melegek, élénkek és mélyek: sok a sárga, a kék, a zöld, a vörös. 

Sok kísérletezés után Chihuly 2006-ban művészetében újra felfedezte a feketét: hogy ezzel akarta volna hangsúlyozni a többi szín élénkségét, vagy más, sokkal privátabb jelentéssel bírt a fekete a művész számára, az nem teljesen világos. "



"Chihuly munkája sok esetben önéletrajzi ihletésű, a család jelentősen hatott és hat művészetére: anyjával ápolt szoros kapcsolata, bátyja korai halála, a tenger szeretete vagy tacomai kertjének virágai mind-mind nyomot hagytak a keze közül kikerülő műremekeken. 

Az úgynevezett kosár-sorozat például úgy született, hogy valamikor a hetvenes évek végén egy látogatás alkalmával Chihuly szeme megakadt az északnyugati part mentén élő indiánok fonott kosarain. 
De művészetében ugyanúgy felfedezhetőek a navajo indiánok szőnyegeinek, a 12-14. századi közel-keleti üvegtárgyaknak, az olasz art decónak vagy éppenséggel a japán ikebanának a hatásai."






















 















A szerintem, zseniális művész honlapja: http://www.chihuly.com/



Japán kert - Seattle

"A sétakertekben (kaijú-siki) a látogatónak végig kell sétálnia a kerten, hogy teljes mértékben élvezhesse szépségét. Előre megtervezett út viszi végig a sétálókat a kert minden egyes részén. Egyes helyeken egyenetlenre tervezik a talajt, hogy az embernek a lába elé kelljen néznie, és amikor újra felnéz, szép dísz vagy látvány ötlik a szemébe – ezt a tervezésmódot hívják „az elrejtés és megmutatás elvének”, és célja a látogató felvidítása.

A köveknek a japán legendák szerint lelkük van, ezért tisztelettel kell bánni velük. Kövekből alakítják ki a kertek ösvényeit és hidait. Kövek jelképezik a hegyeket is, ahol igazi hegyek nincsenek. Mindig páratlan számú követ helyeznek el egy csoportban, leggyakrabban háromszög alakzatban.

A vízforrásnak a japán kertben a természet részének kell tűnnie, ezért a hagyományos japán kertekben nincs szökőkút. 
A patakokat kanyargósra tervezik, hogy természetesnek és nyugalmat árasztónak tűnjön.
A lámpást gyakran a víz mellé helyezik, hogy együtt jelképezzék a jint és jangot, a tűz és víz hagyományosan férfias, illetve nőies jellegét.

Egyes kertekben száraz tó- vagy patak mederrel, esetleg kövekkel kiképzett „vízeséssel” képviseltetik a vizet. Ennek nem csak az lehet az oka, hogy ott a valódi víz használata valamilyen akadályba ütközik, hanem ha filozofikus igényű, meditáló kert létrehozása az elsődleges cél, akkor esetleg szimbólumokkal helyettesítik a vizet. Ilyenkor kavicsok jelentik a vizet, kavics- vagy homokterítés jelenti a víztükröt, amelybe a víz hullámzását érzékeltető vonalakat húznak.

A harmadik fontos elem egy japán kertben a zöld növényzet. A hagyományos kertekben kevés a szín, ezért kevés virágot ültetnek; a színes virágokat gyakran a bejárat közelében helyezik el. "

















Egy tipikus japán kertben rendszerint megtalálhatók az alábbi elemek, vagy az azokat jelképező dolgok: víz, sziget, a szigetre vezető híd, lámpás, leggyakrabban kőből teaház vagy kerti pavilon


A japán kert egyszerre gyönyörködtet és elgondolkodtat.
A kerteket mint átfogó kompozíciót értékelhetjük, melyben a különböző szögekből láthatjuk, ahogy a természetben kifejeződnek az évszak, napszak és időjárás sajátosságai.

 








Northwest Trek Wildlife Park - Eatonville


"Beszélgetni a természettel, ez mindannyiunknak jót tesz: emlékeztet arra, miből vagyunk."































A bölények mindig ámulatba ejtették..., itt egész csordákkal találkozhatott.


Érzékszervek ingerlése






Pittock Mansion - Portland (ráadás)


Azért ráadás, mert egyszer már járt itt...







































Multnomah vízesés

Oregon államban található, a Columbia folyó kanyonban.
A kanyon mélysége helyenként eléri az 1200 métert.












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése