H   A   N   N   A        M   E   N   T 



42. FEJEZET

( Szerző: Dreska Ildikó )

"A szimmetriában, az egyensúlyban és a ritmusban a természeti jelenségek lényegi vonásai fejeződnek ki: a természet összefüggő volta, a rend, a logika, az élő folyamat. A művészet és a tudomány itt közös alapokra találhat."

Tartalom: 
Túl az első önálló előadáson, Találkozás a "Gondviseléssel",  Kinevezték a diákok konyhafőnökének, A kémia laborban kel és nyugszik a nap, Szivárvány matrica arab nyelv órán, Mount Hood-Oregon, Tamanawas Falls-Oregon, Opal Creek - Oregon


Túl az első önálló előadáson
Aki önálló kutató, annak a kutatását és annak eredményeit a nagyközönség fele is prezentálnia kell.

Meglepően, itt az első prezentáció a kutatás második hónapjában történik, ahol a szakmabeli érdeklődők és az egyetem összes kémiával foglalkozó professzora előtt kell egy színes, érdekes előadásban elmesélni azt, hogy a kutatása milyen témában folyik, hogy kezdett neki, jelenleg hol tart, milyen lépéseket tervez, milyen végeredményekre számít...stb.

Az előadás végén pedig bárki feltehet témába vágó kérdést, amire kielégítő, pontos választ kell adni.


Ez így a legelején elképesztően nehéz, és nyilván annál könnyebb minél jobban beleásta már magát az ember gyereke az adott témába. 
De ha belegondolok, hogy az amerikai Phd. képzésekre a felvételi beadandók közül az egyik pontosan ez... ki kell dolgozni egy kutatási folyamatot amivel majd az elkövetkező öt évben foglalkozni akar....Előtervezés.

Egy hétig nem lehetett elérni, nem lehetett vele beszélni, nem evett, nem aludt... hiszen ez volt az első olyan szereplés, amikor nem csak az osztálya előtt kellett egy kiselőadásban megmutatnia magát, hanem egy jóval nagyobb, és komolyabb közönségnek.

Valamit - valamiért. Mindenkit aki előrébb, és még előrébb szeretne jutni, beledobnak abba bizonyos mély vízbe, ahonnan vagy sikerül / vagy nem, egyedül és épségben kiúszni.

Nagy az izgalom, nagy a készülődés, nagy a tét..., de aki mindent igazán és jól csinált, annak nincs félnivalója.

Jelen esetben is így történt, rengetegen gratuláltak neki, és az összes professzortól dicséretet kapott.

...és milyen elképesztő jó volt utána fellélegezni, is kipipálni, hogy : "ezt is megcsinálta".


Találkozás a "Gondviseléssel"

"Nincs olyan hely, ahol közelebb lehetnél Istenhez, mint ahol épp most vagy."


Amikor átküldte a lányom ezeket a fotókat, kicsordultak a könnyeim...Hat éve csücsülök - nélküle - a világ közepén, Ő pedig hat éve csücsül - nélkülünk - a "nagyvilág" keleti majd nyugati felén. 

Hat éve rendületlenül hiszek abban, hogy a "Gondviselés" vigyázza minden szívdobbanását, lélegzetét és lépését!

Ezeket a fotókat egy magányos séta alkalmával készítette, az egyetem melletti erdőben. 

... mi is erősíthetne meg ennél jobban a hitemben?
















Kinevezték a diákok konyhafőnökének


...na ez az amikor nem pályáztál soha rá, de még csak meg sem fordult a fejedben..., viszont az egyetemen az étkeztetést bonyolító cég vezetősége lát benned fantáziát.

... és közel négy éves BON Appétit Management Company- s béli: pénztáros, feltöltő, aprító, porciózó, edénycipelő = mindenes beosztásodat, egy napon "felnevezik"

...és te teljesen váratlanul beosztottból, vezető leszel.


Ezzel természetesen a bruttó munkabéred is emelkedni fog. 11,75 USD/óra (nettóban kb. 10 USD ) Növekedés mértéke: kb. 1 USD/óra.

Hát jól van :) mosolygok csak a kinevezésen, mert ugye ez "picit" más életpálya irány, amolyan be nem tervezett. De persze örülünk, mert azért valahol mégiscsak büszkeség, bizony sokszor igen kemény fizikai munka meg szorgalom elismerése.

...és persze: életünk útjai kifürkészhetetlenek. Ha nem jön össze a doktori-kutató vegyészmérnök vonal, máris dobott az élet egy B variációt? :)

Elképzelem ahogy a konyha közepén egy ötven literes fazék tetején állva dirigál, hogy termetre is főnöknek tessék + a sok edény között meglássák a dolgozók. 

...egyébként nem panaszkodik, határozott-szigorú főnök, mindenki szót fogad, nincs lébecolás és mégis vidáman és jó kedvvel telnek a munkaórák.



A kémia laborban kel - és nyugszik a nap

...már értelme sincs számolni, hogy hány órát tölt a kémia laborban...mindenesetre adott egy szuper, mindennel felszerelt labor, ahol egyedül dolgozik és csinálja a kutatását..., és adott egy tömör-gyönyör raktár ahol  - gondolom én - mindenféle bájitalt, meg büdös, színes löttyöt meg lehet találni. Én nem értek hozzá, Ő meg lelkes, lelkes és még lelkesebb. 
Hát ha neki csoda, akkor már megérte!












Szivárvány matrica arab nyelv órán

Dana lányom most 10.-es, és kezd ránk telepedni a fakultáció választás és továbbtanulás egy végeláthatatlan nagy ködfelhőben. Ha az első lányomnál megúsztam a magyarországi felsőoktatási rendszer hiányosságaival való találkozást és bosszankodást, akkor most itt az ideje, hogy a másodiknál megszenvedjem.

Egyre több ismerősömtől hallom, hogy itthon miképpen ösztönzik vagy éppen nem ösztönzik a hallgatókat. Milyen megkeseredettek, reményvesztettek a diákok.
Sokan nagy elánnal kezdték el "az engem talán ez érdekel" szakjaikat, és a drága professzorok naponta ábrándítják ki őket, hogy kár ezt tanulni, úgysem tudnak majd semmit sem kezdeni vele. (és itt nem csak a büfé szakokra gondolok).

Minél többet látok a hazai felsőoktatási rendszerből, annál jobban elkeseredek és elkezdem sajnálni ezeket a diákokat. Főleg azokat, akik terveztek, szerettek volna..., de segítség, együttműködés, és motiváció helyett folytonos gyomorszájon rúgást kapnak.

Miközben Amerikában ? 
...és nyugodtan írhatom, hogy :Miközben a világ túloldalán - a gimista évek idején- , Szingapúrban is?  

Saját tapasztalataink alapján (most már lassan négy év távlatában) azt tudom mondani, hogy itt egészen elképesztően, pozitívan, motivációval, buzdítással, együtt örülünkkel spékelve telnek az egyetemi évek.
Csak csupa együttműködő professzorokról hallok, akik mindig készek segíteni, mindig ráérnek, és bárhányszor képesek elmagyarázni bármit. Nem számít, hogy hétvége van, nem számít, hogy este tíz.
Nagyon szigorúak, nagyon követelnek, de emberből vannak. Megértenek, toleránsak, sosem gáncsoskodók. 
Hihetetlen ötletekkel képesek motiválni, jó kedvre bírni a társaságot. 
Közös filmezés, pizzázás, magán vagy csoportos beszélgetések.
Bármilyen kurzusról is legyen szó, nagy hangsúlyt fektetnek az interaktív órákra. Fontos a véleményed, és bármi legyen is az elfogadják. Csak tudd elmondani, hogy miért gondolod azt, amit gondolsz.
Nyitottak, elfogadók, meghallgatnak.
Itt oda tudsz menni a tanárhoz, és ha nem vagy elégedett a jegyeddel akkor megkérdezheted tőle, hogy mit javasol, mi hiányzik még ahhoz, hogy maximális pontot kapjál? Van ideje rád és részletesen elmondja. 
Rendkívül díjazzák az igyekezetet, fejlődést. 

Kettő - egészen friss - élményt is tudok ezzel kapcsolatban írni:

- Hanna majdnem három hétre hazajön a téli szünetben, és az utolsó vizsgája előtt két nappal volt egy nagyon kedvező áru repülőjegy. Megkérte a professzort, hogy az adott kurzusból a záró vizsgáját had tegye le előbb. A prof. kért két nap gondolkodási időt, végül úgy döntött, hogy az utolsó kurzus órán fog Hanna vizsgázni, de akkor már vele együtt az egész osztály. A vizsga napján pedig egy indiai filmet fog levetíteni és aki szeretne az vele tart.  

- Hanna az arab nyelv órán szárnyal. A dolgozataiért  max. pont feletti plusz pontokat szokott kapni. A professzor asszony annyira elégedett volt a legutolsó dolgozatnál, hogy  Hanna vizsgalapjára a plussz pontok mellé odaragasztott egy szivárvány matricát. 
Vicces, ugyanakkor jópofa. Mindenesetre megmosolyogtatja az embert, és semmiképpen sem negatív, vagy kedvem elmenős nyomokat hagy maga után.
Egyébként igen gyakran szöveges üzeneteket is szoktak a legjobb dolgozatok mellé biggyeszteni. 

....és tényleg rengeteg, nagyon pozitív példát lehetne felsorolni.
Számomra a lényeg a lányom arcán tükröződik, amikor skypes szombat délutánt tartunk.
Ő imádja a suliját, a kurzusait, a professzorokat. Elégedett, állandó a sikerélmény, állandó a pozitív hozzáállás, állandó a motiváció. 

Egyértelműen látszik, hogy a minden szempontból inspiráló közegben sokkal jobban, és sokkal nagyobb kedvvel teljesít az ember. 
Jó helyen van.
...és elképesztő nehéz lesz 2018-ban elbúcsúzni innen.


Mount Hood - Oregon


Ha szabadidő, akkor : természet-kirándulás, állatmenhely, filmezés, olvasás, a kedvenc teaház, beszélgetések az élet dolgairól.





















Tamanawas Falls - Oregon


















































Opal Creek - Oregon




"Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyenge ága..."


Vidám Panda...


Megfáradt bakancsos sellő...


Fa-ék-ként...
szép szál....

moha ölelésben...
zöld vízesés
redők
lélegezz!
napszem
kereszteződés
érintetlen
földre hajlás
fénybe hajlás
tág pórusok
elfekvőben
csepprajz
elhagyottan
vízbe fúlva 
kisiklás
történelem
láncfutás
napjáték
szétesve
elfekvőhenger
haláltusa
ébredezés
szétesve
rejtetttó
ekrü
csendfolyás
megbújva
kisajátítás
kristályvirág
napfürdőzés párban
mesehíd
zöldkövek
mohaország
jeladó
nátháserdő
között
fátyol
fehérfolyás
híd alatt
hídrafel
nyugvás
voltegyszer
elmúlás
sárgacsille
színhatás


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése