H  A  N  N  A      M    E   N    T





23. FEJEZET



(Szerző: Dreska Ildikó)


Valami furcsa összehangolódás,
Valami ritka rend –
Széthúzó erők erős egyensúlya,
Mély belső bizonyosság idebent –
Bizonyosság arról, hogy élni jó,
Szenvedni elkerülhetetlen,
Szeretni tisztán: megistenülés,
Meghalni szép –
S a Kifejezést meglelni mindezekhez,
Megtalálni a felséges Igét:
Az Igét mindezekhez:
A Béke ez.
Orkán ordíthat aztán odakünt,
Robbanhat ezer bomba: kárbament,
De kárt nem okozott.
Bent:
Csend.
A Béke itt kezdődik.
Bent:
Csend.
Isten hozott.

 (Reményik Sándor: Béke)




Tartalom: 
Félévi érdemjegyek, IV. szemeszter kurzusai, Az Ő logója lesz az iskolai pólón, Önkéntes munka a portlandi tudományos- és ipari múzeumban, Miért van nagy hátrányban egy nemzetközi diák, egy amerikai diákkal szemben az USA-ban?, MacskaMenta


Félévi érdemjegyek

Megint nagyon büszke lehetek rá. 
Az előző félévben kémia, fizika, tenger biológia és nemzetközi kapcsolatok kurzusokat csinált. Ebből egyetlen B, magyarban átszámítva négyes jegye lett, a többi ötös (A). 
A négyes pont abból a tárgyból sikerült, amiről azt gondolta, hogy a legkönnyebb lesz számára, de aztán mégsem, - (csak a tanártudjaötösre)-  ez pedig a tengerbiológia.
Hát üsse kavics! Ez akkor is szuper-remek eredmény! 




IV. szemeszter kurzusai

  • Math 225. Lineális algebra
Matematika tudományok kara
Mivel ettől a szemesztertől már elkezdi a mérnöki előtanulmányait + matematika minor diplomát is szeretne, ezért a biosz, kémia és fizika mellé ismét beindul a matek vonal. 
Ezen a kurzuson lineáris egyenletekkel/egyenletrendszerekkel,  vektorokkal, függvényekkel, lineális transzformációkkal, mátrixokkal, determinánsokkal, saját érték problémákkal, szimmetrikus transzformációkkal fognak foglalkozni. 
... Nekem még így leírva is megüli a gyomrom...neki most (eddig) ez a kedvenc tárgya.

  • CS 171 Computer Science 
Matematikai tudományok kara
Programozás. Változók, adattípusok, ágak, hurkok, tömbök, funkcionális bomlás.

  • Chem 220 Organic Chemistry II.
Kémia tudományok kara
Aldehidek és ketonok (reakciók és a karbonilcsoporttal szomszédos csoport, enolizációra, konjugált addíciós, oxidáció, redukció). Előadás, konferencia, laboratórium. Synthesis, kémiája karbonsavak és származékaik (pKa savak, nukleofil szubsztitúciója származékok, acil-kloridok, észterek, amidok, anhidridek, nitrilek). Szénhidrátok (sztereokémiával aldoketose, aldopentoses, aldohexózok, keto cukrok, származékok, furanóz és piranóz formák, redukáló és nem redukáló cukrok, diszacharidok és poliszacharidok); zsírok és olajok; aromás szénhidrogének (benzol, rezonancia és molekulapálya megközelítések, nukleofil aromás helyettesítés); aromás nitrogén és oxigén kémiai (diazotálóoldatot, szintézis); kémiája aminok, aminosavak, peptidek, fehérjék, DNS; más téma. 

  • Phys 142.
Fizika tudományok kara
Elektrosztatika, mágnesesség, áramok és mezők, az elektromos áramkörök, hullám és a hang, fény,  optika,  atomfizika,  nukleáris fizika.

  • Bio 200 Vizsgálatok molekuláris biológia módszerekkel
Biológia tudományok kara
Bevezetés a Biokémiai és Molekuláris Biológiába. Biomolekulák szerkezete és működése. Metabolizmus és  fotoszintézis keretében a sejt struktúrák vizsgálata. Génexpresszió-fehérje lokalizáció, összefüggésben a genetikailag módosított élelmiszerekkel. A HIV-fertőzés. A projekt-alapú laboratórium enzimkinetika, molekuláris klónozás, és a sejt szerkezete.

Ez alól a kurzus alól az előtanulmányai miatt és az emelt 7-es IB nemzetközi biosz érettségije miatt felmentést kapott. 



Mindemellett továbbra is tanít kémiát, fizikát, matekot. A kémia laborban a professzor asszony asszisztense, és a campus konyháján segédmunkaerő.
Mindegyik munkáját nagyon szereti. ( A konyha egyrészt egy kis fizikai leterhelés, másrészt remek - vicces összeszokott csapat, harmadrészt ingyen és bármennyit lehet plussz-enni. )

Itt szokott tanulni...

és
azért megint volt némi izgalom,  a kurzusokra jelentkezések kapcsán. Ugyanis mire megnyílt számára a kémia labor kurzusra való regisztráció lehetősége, a csoport már betelt.
A második helyen várt a csodára, a várólistán.
Már a múlt szemeszterben is belefutott ebbe a csabdába, de végül megnyitottak egy új kurzust. Most azonban nem ajánlottak fel semmilyen lehetőséget, sőt az igazat megvallva, - nagyjából senki  , a füle botját sem mozgatta -, akitől segítséget és megoldást kért/várt.

Akkor azt mondtam neki: ez így vicc, értelmetlen az egészet végigcsinálni, ha nem tudja tanulni a szakja tárgyait. Csomagoljon, jöjjön haza. 
Az még elfogadható (vagy nem), hogy az első két félévben ezzel gond lehet, de, hogy a második év, második felében is, amikor ő már rég leadta hivatalosan, hogy mik azok a fix szakok amiket tanul...

Végül az összes kurzusát, laborját és munkáit át kellett programozni, hogy egy másik, utolsó esélyként felmerülő kémia labor kurzusra bejusson.
Nem túl ideális, főleg a labor késő estére csúszása miatt, de nem volt választási lehetőség.

Szomorú vagyok, hogy ez ilyen lehetetlenül működik. 



Az Ő logója lesz az iskolai-pólón

Kiírtak egy pályázatot. Az iskola nemzetközi napjára pólóterveket vártak. Az Ő tervét választották ki, és az ő logója lesz az egyenpólókon. 
Íme a munkája: 





Önkéntes munka a portlandi OMSI Tudományos- és Ipari Múzeumban

A Luther King day keretében különféle önkéntes munkákra lehetett jelentkezni.
Így történt, hogy Ő egy napot a portlandi OMSI múzeumban töltött.
A látogatóknak tartottak bemutatókat, kreatív foglalkozásokat.

Pld. volt egy olyan kínai edény, aminek ha vizes kézzel dörzsölték a fülét, akkor a víz benne táncra perdült, ujjlenyomatot - hal lenyomatot  és dínó karom nyomatot készítettek.
Rengeteg volt a gyerkőc és nagyon lelkesen foglalkozott velük.
Rendkívül élvezte.

Szíve szerint többször részt venne ilyen önkéntes munkákban, akár itt is lehetne folyamatosan lehetőség rá, de autó nélkül, nagyon macerás, és főként hosszadalmas egyszerre többféle tömegközlekedés igénybevételével is az idejutás.

Sajnos ez a legnagyobb gond Amerikában, hogy ha nincs kocsid, akkor sok mindenből kimaradsz. ( pedig gyakorlati, önkéntes, bármilyen program lehetőség - mint a tenger )....

 
... A mozgássérült kocsija...


Miért van nagy hátrányban egy nemzetközi diák, egy amerikai diákkal szemben az USA-ban?

Ha nemzetközi diák vagy az USA-ban, akkor jó pár dolog terén hátránnyal indulsz ( pld. nincs autód,  nagyok a távolságok, kimaradsz egy csomó mindenből, gyökeresen más világ, mint amit megszoktál, sok minden ismeretlen,  kevés a kapcsolati tőkéd, stb...de ezekbe most nem mennék bele, ez a fejtegetés nem ezért született).

Amit komoly hátránynak érzek/tartok, az a majorodat/minorodat szolgáló nyári, vagy - tanulmányaid melletti - év közbeni gyakorlati lehetőség hiánya! Ez a kettő, nagyjából nullára redukálható. 

Ennek az egyik oka a diák vízumhoz fűződő szigorú alap szabály: a campuson kívül semmilyen munkát nem vállalhatsz, ahol fizetnek. Ha mégis bepróbálkozol és rajtakapnak, akkor  egészen biztosan kiutasítanak az országból.

Nyári gyakorlatra csak úgy mehetsz, hogy ki kell fizetned (200-250 usd ) adminisztrációs díjat/alkalom, amit CPT-nek hívnak. Ez feljogosít arra, hogy limitált ideig, limitált feltételekkel a szakodhoz kapcsolódó nyári gyakorlaton vegyél részt.

A nyári gyakorlatokért nem jár fizetés, ami még a kisebbik baj lenne, de semmilyen lakhatási, utazási, étkezési támogatást nem kapsz.

Amerikában az élet elképesztően drága egy magyar diák számára, így ezen költségek forintra átszámítva,  több százezertől- akár milliói feletti összegre  is rúghatnak/néhány hét. 
Tehát mivel ez a konstrukció nem olcsó mulatság, ezért azt gondolom, hogy nagyon szűk az a réteg aki be tudja vállalni. 
Állítólag elvétve léteznek olyan egyetemek, amelyek állják ezeket a költségeket, vagy a költségek egy részét. (mi ilyenről csak közvetetten hallottunk, a lányom sulijában nem tudnak ilyen variációról ). 




Bizonyára az új világban, a  lehetőségek tárháza várna egy jó képességű nemzetközi diákot, éppen úgy, mint az amerikaiakat. 
Ők a suli mellett is menő cégekhez járnak gyakorlatra. Semmi megkötés. Autó a popsi alatt, sokszorosa fizetés pár órás közreműködésért , -  nem mint a nemzetközieknek heti 20 órás: campuson tanítással-labor asszisztensi, vagy konyhai: minimálbéres munkával.

A munkáltatók pedig nem azt fogják nézni, hogy Pistike kitűnővel-betűnővel, egyszerre három diplomával és több évnyi campuson végzett tanári, labor asszisztensi és konyhai kisegítő gyakorlattal rendelkezik, hanem azt fogja nézni, hogy Steve egy diplomával, nem kitűnő és betűnővel, VISZONT két év szuper cégnél, szakmai gyakszival rendelkezik.

... az amerikaiak közül, sokan nem csak nyári gyakszira járnak, hanem év közben is kapnak remek gyakornoki pozíciókat egy-egy nagy cégnél/a legtöbbüknek már az egyetem elkezdése előtt megvan a helye. A lányom is repesve dolgozna a tanulmányai mellett ilyen cégnél. De a diák vízum ezt lehetetlenné teszi. A másik akadály, hogy  tényleg nagyok a távolságok,  általában ezek  2-3 órányira vannak a campustól, és autó hiányában fizikai és idő képtelenség ezt bevállalni. 

Márpedig gyakszi nélkül nem ér semmit a diploma!
Ma már elvárt: úgy szüljön meg anyád, hogy a jövőbeni szakmádban legalább két év szakmai gyakorlattal rendelkezz!




No és mi a helyzet, drága hazánkkal? 
"Gyere haza fiatal"? 

A szomorú igazság az, hogy a szülőhaza ebben a kérdésben ismét hátat fordít!
Több munkáltatóval, egyetemmel beszéltem ez ügyben, így bátran tudok írni a nagy-magyar helyzetről.
"Az egyetemek még a saját tanulóiknak is nehezen biztosítanak helyet a kötelező, négy hét szakmai gyakorlatra, nemhogy nyaranta azokat a diákokat babusgassák, akik külföldön tanulnak. "
(szó szerint idéztem nagy magyar egyetem-neves professzorától )

A cégek pedig arra hivatkoznak, - egyébként anyagi megfontolásból, teljesen jogosan- , hogy ők le vannak szerződve a magyar egyetemekkel (sok helyen csak bizonyos egyetemekre specializálódva), és  csak az után a diák után kapnak az államtól támogatást- fejpénzt, akik ezen - megállapodásban szereplő egyetemek hallgatói.



A tanulmányaid végén, Amerikában: elvileg van lehetőséged (úgy tudom megint csak egy szép regisztrációs összeg fejében ) - szakodtól függően - 12-14 hónapig maradni -, ha szerencséd van, akkor már fizetett állásban, de azt még nem tudom, hogy ez majd képes-e fedezni a mindenre kiterjedő öneállátáshoz szükséges, bizony igen magas költségeket?

Ehhez kapcsolódva, még homályos és ismeretlen számomra, hogy - többen azért használják ki ezt a diák vízum adta lehetőséget, hogy pénzt és esélyt gyűjtsenek a mester képzésükre, hiszen onnantól fogva már megszűnik az UWC-sek mindennemű támogatása, és mindenki mehet a szélrózsa azon irányába, ahol esetleg csepegtetnek még ösztöndíjat vagy bármilyen jó lehetőséget - így azt nem tudom, hogy az egy- vagy picivel egy év alatt hogyan, miképp tudnak megélni és félretenni egyszerre, a jövőbeli tanulmányaikra.



Kellek én még valahol ?  kérdéskör: 

Összegzés: sem Amerikában - sem Magyarországon nincs lehetőség nyári gyakorlatot szereznie egy külhonban tanuló, de magyar állampolgár diáknak! 
( Európában elképzelhető, hogy más a helyzet... De fizetés ott sem jár a nyári gyakorlat idejére, és gyanítom, hogy ezzel együtt, semmilyen más támogatás sem. 
Az élet pedig - nyugodtan kijelenthetjük - mindenhol nagyon drága a kis  magyar diáknak. De Ő lelkes, és bevállalná, hogy hazajön, anyuval-és apuval lakik ingyen és bérmentve, meg kosztot is kap, csak had járjon fel hajnalban akár  nagy Budapestre vagy mindegy hova,  és jöjjön haza késő délután..., mert mindent megtesz ő azért az átkozott gyakorlatért...

Mi tehát a megoldás?

Ilyenkor turbó üzemmódba érdemes kapcsolni!
Mert nincs olyan, hogy nincs olyan!
Lehetetleneket lovagolunk meg és bevarázsoljuk a szerencsét.
Ha szerencsénk van, akkor összejön, ha ez nem jött össze, akkor "mindig van másik"...
Mert ugye? MINDIG VAN MÁSIK?! (szépen néz, és vágyakozva, meg reményteljesen)

Amerikát az anyagi kihívások miatt azonnal elvetettük, Majd Európát is, pont ezért.
Maradt Magyarország és egy kis (óriási) szerencse.

Dacolva a lehetetlennel, sikerrel járt.
A világ egyik legnagyobb gyógyszeripari cégéhez nyert felvételt a nyárra, ahol biotechnológiai kutatás területén szerezhet tapasztalatot.

Hálás köszönet Gondviselés! 






MacskaMENTA


Muszáj reklámoznom ezt a terméket, mert Bagdadka macskámat valósággal megbabonázta.
Amerikából kaptuk, és gondoltuk teszünk egy próbát.
Bagdadka egy nagyon öreg macskaúr. Valójában egész nap eszik, alszik és kikéredzkedik pisilni meg kakilni, aztán folytatja ahol abbahagyta.
Nem egy hízelgős, bújós típus, csak én próbálom azt gondolni, hogy rajong értem.
De általában akkor pattannak csak fel a szemei, amikor megzörgetem a macska kajás zacskót.

A macska menta illata már az első pillanattól kedves lehetett számára, mert nagyon rácuppant a zacskóra. Beledugta a fejét és inhalált. ...aztán egyre táltosabb, egyre csimpaszkódobb és odaadóbb lett tőle. Konkrétan annyira dörgölőzött és udvarolt a zacsinak meg nekem, hogy "esszem" fogacskás szájából extatikusan kifolyt a nyál.
Dorombolásának a  hangerőssége a tetőfokára hágott.

Ezért, ha nem találod elég kedvesnek és odaadónak a macskádat: végy egy zacskó macska mentát!
Macskáéknál azt hiszem ez lehet az igazi átlényegítőszer. A szellemiség felsőbb szintekre helyezésének adalékanyaga. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése